A múlt hét jó eredményeket hozott a városnak a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola diákjaival való együttműködés keretében.
Alapvetően 10 napra 8 diák jön dolgozni a város parkfenntartásába gyakorlati oktatás keretében.
A gyakorlati munka mellett minden nap elméleti oktatás is folyik. Ennek kertebében a városi zöldfelületek alkotóiról (virágok, cserjék, fák) és azok gyakorlati hasznosításáról beszél a főkertész a diákoknak. Megszépült a Liszt F. sétány és az oda vezető lépcsősorok a diákok munkája által, a söprés és gyomlálás megszépítette sétányunkat. A diákok kipróbálták magukat a virágültetésben és a virágágyak kompozícióinak kialakításában a Tesco melletti körforgalomban, amit 5 szív ékesít. Továbbá a rózsaágyások sem maradnak ki a repertoárból, amelyek gyomlálásában, kapálásában, metszésében vesznek részt a diáklányok. A héten még dolgoznak a diákok a városban.
Nem titkolt szándék, hogy a diákok megkedveljék a parkfenntartási munkákat és kedvet kapjanak a jövőben a parkfenntartás területén elhelyezkedni.