Az idén már tizenötödik alkalommal hirdette meg a szervezőbizottság a "Virágos Vác" elnevezésű környezetszépítő versenyt, amelyre ismét nagyon sokan beneveztek a különböző kategóriákban.
A hagyományokhoz híven az idén is a városháza dísztermében tartották a mozgalom versenyének díjkiosztó ünnepségét, az október 25-én rendezett esemény alkalmából zsúfolásig megteltek a széksorok.
- Ez a közösségi környezetszépítő verseny igazi sikertörténet, amit ékesen bizonyít az is, hogy már generációnyi hagyománya van, és a jó példa rendre nagyon sokakat részvételre buzdít. Akik saját szűkebb környezetüket rendben tartják, csinosítják, azok egyúttal a város összképének szebbé tételéhez is hozzájárulnak. Ezért pedig minden résztvevőnek köszönet jár - mondta köszöntőjében Mokánszky Zoltán alpolgármester.
A környezetszépítéshez a palántákat - az önkormányzat hozzájárulásaként - a Váci Városfejlesztő Kft. biztosította a résztvevőknek.
A díjakat Mokánszky Zoltán, Mezei Helga főkertész és elődje, a mozgalmat többekkel együtt életre hívó Kasnya Sándor adták át a kitüntetetteknek.
A díjkiosztó eseményen kis műsorral közreműködtek a Kertész utcai óvoda apróságai és Banda Pál cimbalom művész.