A viszonylag kevés csapadék november hónap elején is lehetővé tette, hogy kollégáinkkal tovább folytassuk a városi utak útburkolatainak javítását. Aszfaltjavító technikával a következő helyeken történtek javítások: Zrínyi utca, Deákvári főtér, Újhegyi út, Széchényi utca, Park utca 

A számos tervezett munka mellé egyre több lakossági bejelentés alapján érkező problémát tudunk elhárítani. A Földvári téri Istenmalmi utca járdája több helyen meg volt süllyedve, sérülve, továbbá számos helyen fa gyökerek emelték meg.

A felület javításával kollégáinknak sikerült elhárítani a balesetveszélyes szakaszokat ezen a területen is. A korábban említett, nagy terheltségű, ezáltal gyakran ellenőrzés alá vont Kodály Zoltán utcai nyílt vízelvezető árok és zárt csapadékcsatorna találkozásánál megtisztítottuk a ráccsal elzárt ülepítőt és környékét is.

 

Kodály Z.3Kodály ZIstenmalmi járdaKodály Z.2

 

Több helyszínen végeztünk megkopott, esetenként megrongálódott közlekedési tábla cseréket a város területén. Kotró-rakodó gépünkkel megtisztítottuk a 2-es főút és Sejce közötti útszakaszt a lerakódott hordalékoktól, ezzel is elősegítve a csapadékvíz lefolyását.

 

Sejcei út.2Sejcei útKossuth uKossuth u.2. 1

 

Fejlesztések

  • Összes
  • Hulladékgazdálkodás
  • Közérdekű
  • Parkfenntartás
  • Városfejlesztés
  • Városimázs
  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
load more hold SHIFT key to load all load all